Lokális közeg
Nemrégiben a Gesellschaft für aktuelle Kunst (Az aktuális művészet társasága/társadalma) meghívására jártam Brémában. A hagyományos kunstvereinokhoz hasonlóan a GAK-t is a tagság működteti, egy művészeti vezetővel közösen. A GAK 1968 utózöngéjeként 1980-ban alakult, s programja kezdettől fogva a kritikai művészetre fókuszál. Ehhez hasonlóan működik 1969 óta Berlin-Kreuzbergben a Neue Gesellschaft für Bildende Kunst (Új társaság/társadalom a képzőművészetért), egy bázisdemokratikus kortárs művészeti intézmény. Függetlenül attól, hogy a központban vagy egy attól távolabb eső helyen van-e, az erősségét és (olykor konfliktusok által tépázott) energiáit mindkét intézmény a bázisnak köszönheti. Annak a közösségnek, amely érdekelt a kritikai diskurzusok alakításában, a kísérleti művészeti műhelyek fenntartásában. A két említett intézmény a pacifista, atomenergia-ellenes, anti-kapitalista baloldal egykori fellegváraiban működik, de hasonló szellemi központok más német városokban is fellelhetőek. Természetesen sokat tesz az ország és a népesség mérete. Azonban messze nem magyaráz meg mindent. Vajon Magyarországon elképzelhető-e, s ha igen, milyen körülmények között egy széleskörű társadalmi összefogás a kortárs művészet érdekében? Képes volna-e létrehozni saját intézményeit, érvényt szerezni azok szociális és kulturális szükségességének, s képes volna-e fenntartani azokat? A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet esetében sorsdöntő pillanatnak tűnt a rendszerváltás. Az 1990-es évek elején (a döntéshozás hatósugarában működő) helyi képzőművészek és magánszemélyek alakítottak intézménnyé egy közösségi igényt. Az eredeti ötlet, egy modern művészeti múzeum alapítása, végül meghiúsult, s helyette két Budapestről érkezett szakember javasolta egy a helyi kontextusra reflektáló, művészeti projekteket, művészetelméleti diskurzusokat generáló intézmény létrehozását. A KMI azóta is „fővárosi" művészeti vezetőket alkalmaz, akiknek munkája a helyi stáb elkötelezettségére épül. A helyi művészek és az intézet, a helyi és a városba látogató közönség közötti szemléletbeli különbségek eklatánsak. A lokális közeg alapvetően nem progresszív, hanem fásult és kisstílű. Ezzel egyidejűleg érdeklődő is, kérdez és véleményez. És amikor az intézet programjai kapcsán felismeri a helyi kulturális potenciált, rendíthetetlen erővel összezár. Ezek a sokszor ellentétes erővonalak, a helyi és az „idegen", a szakmai és a nem szakmai nézőpontok kölcsönhatásai teremtik meg a KMI rendkívül tág mozgásterét.
